Magyar fanfiction portál
Keresés
Menü
Hírek
Fanfiction archívum
Ismertetők
Szavazások
GYIK
Blog
Észrevételek
Hírküldés
Linkek
Taglista
Legjobbak
Ajánlott könyv

2.690Ft helyett 2.152Ft!!!
Statisztika
Jelenleg
943db hír
17db szavazás
75db link
160db megjegyzés
16db GYIK bejegyzés
1065db fanfiction
133db blog bejegyzés
6437db regisztrált felhasználó
található az oldalon.
Köszöntjük legújabb tagunkat, tündelány-t!
Jelenleg 18 látogató böngészi az oldalt. Hol?

Hírek




AgiVega első regénye - hamarosan!
AgiVega 2010.09.17 20:34:13-kor írta:
Kedves Olvasóim! Karácsonyra megjelenik első regényem "Második Atlantisz - A tízezer éves varázs" címmel. A Bookline-nál, a Librinél és a Líránál már előrendelhető. Aki a fanficjeimet szerette, ebben sem fog csalódni - romantikus, humoros, kalandos fantasy, elsősorban tiniknek, de 12 és 102 éves kor között mindenkinek ajánlom. :)

A rövid összefoglaló: Atlantisz nem pusztult el, és lakói szigetük elsüllyedésekor nem lelték halálukat a tengerben. Alulmaradtak azonban a háborúban, melyet volt rabszolgáik, a tündérek vívtak ellenük, ezért most sellőkként kell élniük a víz mélyén.
A rabszolgák lázadása óta eltelt tízezer év alatt az atlantisziak minden tudása és bölcsessége a feledés homályába merült. Emlékezetük szerint mindig is sellőként éltek Atlantiszon, s nem is tudnak a tündérek létezéséről.
Az egykori rabszolgák azonban még mindig bosszúra szomjaznak, és a sellők teljes pusztulását kívánják. A két nép több ezer éves konfliktusának kellős közepébe csöppen bele a tizennyolc éves Elel, aki barátjával és édesapjával Írországba látogat.

*
És egy rövid részlet a regény prológusából:

Lentről, a palotaudvarból rémült sikolyok hallatszottak. Atlasz tekintete újra Poszeidón templomára siklott, melynek elülső tartóoszlopai vészesen megremegtek. A timpanont ebben a pillanatban találta el egy lángcsóva, majd egy márványszobor robbant szét fehér szikrákat szórva.
– Uram, királyom!
A király lassan elfordult az ablaktól, és meg sem próbálta letörölni azt a könnycseppet, amely barázdás arcán végigfutott.
– Mésztór? – fordult teljes figyelemmel az őt megszólítóhoz.
A királyi testőrök parancsnoka lihegve támaszkodott az ajtófélfának.
– Királyom, süllyedünk!
– Süllyedünk? Biztos vagy ebben?
– Biztos, felség. Az egész sziget – kapkodott levegőért a fiatalabb férfi. – Nem sok kell hozzá, hogy a tengervíz áttörjön a parti hegyeken, és ha az megtörténik, ellepi az egész síkságot.
Atlasz gondolataiba mélyedve figyelte az ablakon túli pusztulást: Így tűnik hát el a föld színéről a valaha létezett legnagyszerűbb civilizáció… Atlantisznak vége.
– Jól sejtem, hogy a repülőszerkezeteinket megbénították? – kérdezte egy idő után.
– Sajnos igen, felség. Egyik sem működik, a hajóinkat is elsüllyesztették. Rendkívül alaposak voltak. Már régóta tervezhették mindezt.
Én is így gondolom – bólintott a király, és ismét a kinti pusztulásra fordította figyelmét.
Percek teltek el úgy, hogy sem ő, sem testőre nem szólalt meg. A menekülni próbáló emberek sikoltozásának és az épületek ledőlésének robaja töltötte be a teret.
Mésztór egy darabig tűrte a király némaságát, ám amikor a Poszeidón-templom timpanonját tartó oszlopok megadták magukat, ő sem bírta tovább.
– Valamit tenned kell, felség!
– Azt én is jól tudom, Mésztór – hangzott a király válasza. – De attól tartok, az én varázserőm elenyésző a szolganép együttes romboló mágiájához képest. Nem tudom semlegesíteni.
Mésztór kétségbeesetten rázta a fejét.
– Nem beszélhetsz így, királyom! A népedről van szó! Meg kell mentened őket!
Atlasz ránézett testőrére, és szomorúan elmosolyodott.
– Te is azt hiszed, amit az atlantiszi nép, hogy a királyaitok hatalma még mindig ugyanolyan nagy, mint egykoron. De tévedsz! Megváltoztak az erőviszonyok azóta, mióta a tündérek először tették a lábukat atlantiszi földre. Ahogy az évezredek szép lassan visszahozták a tündérek erejét, úgy vesztettük el mi, királyok, a miénket. Generációról generációra kevesebb mágikus erő maradt a családomban. Bennem kevesebb van, mint az apámban volt, és Iolausz fiamban kevesebb, mint énbennem. Az ő fiában talán már egyáltalán nem is lenne varázserő.
Mésztór tovább rázta a fejét.
– Úgy beszélsz, mintha már minden eldőlt volna, uram, pedig nem így van! Ha a tündérek varázslatát nem is tudod semlegesíteni és a sziget süllyedését sem tudod megállítani, a népedet akkor is meg kell mentened! Csak te vagy képes rá! Te vagy a király!
Ekkor hatalmas robaj kíséretében összeomlottak Poszeidón templomának még megmaradt falai. A királyi palota mennyezetén is jókora repedések futottak keresztül és terjedtek szét minden irányban.
Atlasz döntött.
– Igazad van. Ennyivel tartozom Atlantisz népének. Megteszek minden tőlem telhetőt.
– Hogyan, felség?
A király arca most végre felderült.
– Mikor a sziget elsüllyed, magával húz mindent és mindenkit a mélybe... Senki sem élné túl… Emberként legalábbis nem... De a varázserőmből annyira még futja, hogy sellővé változtassam a népemet. Akkor a víz alatt is életben maradnak. Ha pedig sikerül kiúszniuk a szárazföldre, bárhol légyen is az, ismét emberré válnak. Más megoldást nem látok, Mésztór.


Egyre hevesebb és hevesebb rengések rázták meg a palotát, de Atlasz meg sem érezte. Segélykérő kiáltások szűrődtek be az ablakon, de a király ezt sem hallotta. Mély, álomszerű állapotban volt, kezeit egy hatalmas oreikhalosz-kristály fölé tartotta. A kristály zöldes fényben ragyogva világította be az omladozó szobát. Az izzás egyre erősödött, mígnem egy fénycsóva csapott ki belőle, átszökött az ablakon, majd odakint szétterjedt, s sejtelmes, kékeszöld derengésbe vonta a szigetet. A távolból úgy tűnhetett, mintha egy hatalmas, átlátszó bura borult volna rá.
Az idős király megremegett, keze lehanyatlott, és ha hűséges testőre nem kapja el, ájultan esik össze.
– Felség – suttogta Mésztór.
Atlasz résnyire nyitott szemében az öröm könnyei csillogtak.
– Si… sikerült. A népem… megmenekül. Most már csak… meg kell mondanunk… nekik… hogy ne rémüljenek meg… ha halfarkuk nő… és hogy úsz… ússzanak partra valahol. Meg kell…
Az ősz uralkodó feje e pillanatban hátracsuklott.
– Királyom? Királyom! – A testőr gyöngéden megrázta az idős embert, aki fénytelen szemekkel meredt a mennyezetre. Ekkor vette észre Mésztór, hogy a király hátába egy apró nyílvessző fúródott.
Ezüstnyíl volt. Tündérkéz alkotta fegyver.
Ahogy Mésztor felemelte tekintetét a halott király arcáról, egy gonoszul vigyorgó alakot látott az egyik oszlopnak támaszkodva. Az apró lényt aura vette körül – saját szárnyának vörösben izzó fénye.
Vörös. A bosszú színe.
– Dagda! – kapott levegőért a testőrparancsnok. – Hogy tehetted ezt? Ő mindig jó volt hozzád!
– Ó, hát persze! A király nem is volt igazi rabszolgahajcsár, ugye? – vetette oda gúnnyal teli hangon a Dagdának nevezett tündér. – Talán még hálás is legyek azért, hogy őfelsége személyi rabszolgája lehettem?
– Jobban bánt veled, mint bárki más a szolgájával, te aljas féreg! – sziszegte Mésztór, miközben a keze az övén függő tőr felé vándorolt.
– Ejnye-ejnye, hát azt hiszed, nem látom, mire készülsz? – nézett rá gúnyosan a tündér. – Azt hiszed, nem látjuk mindannyian?
– Mindannyian? – ráncolta a szemöldökét a testőr. – Hiszen egyedül vagy!
– Ó, valóban? – nevetett sötéten Dagda. – Ne hidd! Fiúk, mutassátok meg magatokat!
Abban a pillanatban állig felfegyverzett tündérek tűntek elő a semmiből, és Dagda egyetlen intésére egy tucat ezüstnyíl repült Mésztór felé.
– Na, így mondd meg az embereknek, hogy ne ijedjenek meg, ha halakká változnak! – vigyorgott rá a tündérek vezére a haldokló testőrparancsnokra.

*
Hamarosan weblapja is lesz a könyvnek, arról majd ismét értesítelek Titeket. :)
(6382 olvasás)


1 megjegyzés érkezett a hírhez:


2014.11.30 13:40:29-kor admin írta:
Megjegyzést csak regisztrált felhasználók írhatnak. Regisztrálj vagy jelentkezz be!
Szavazás
Kapsz visszajelzéseket az olvasóidtól?

Nagyon lelkesen írogatnak nekem!
Néhány törzsolvasóm írja meg a véleményét
Sokat tanulok a kritikáikból
Csak a dícséreteket olvasom el
Néha indoklás nélkül leteremtenek
Legtöbben csak annyit írnak, hogy tetszett vagy se
Alig kapok bármilyen visszajelzést
Sose volt semmi reakció az írásaimra
13579 szavazat
Eredmény
19 hozzászólás

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció
Elfelejtetted jelszavad?